Az éjszakai nem alvásnak komoly lelki okai is lehetnek, de az is figyelmeztető jel lehet, ha néha felébredsz az éjszaka közepén, természetesen nem jelenti azt, hogy beteg vagy, de ha az ébredések rendszeressé válnak, és mindig ugyanabban az időintervallumban történnek, akkor valami rendellenesség állhat a dolgok mögött.

 

Most jöjjenek az időszakok, amikor bekövetkeznek az ébredések, és azok jelentései, az egészségre vonatkozóan.

1. 21-23 ÓRA KÖZÖTTI ÉBREDÉS

Ha gyakran ébredsz fel ebben az időszakban, akkor a pajzsmirigyeiddel lehetnek gondok, hiszen ilyenkor történik meg a hormonháztartás kiegyenlítése, és az emésztési folyamatok végbemenetele is. Ha felébredsz, és nem tudsz visszaaludni, akkor az lehet a megemelkedett adrenalin szint miatt. Ilyen esetben érdemes csökkenteni a glutént tartalmazó ételek mennyiségét, azok helyett inkább nyers zöldségeket, gyümölcsöket érdemes fogyasztani.

2. 23-1 ÓRA KÖZÖTTI ÉBREDÉS

Ebben az időszakban az epe keményen dolgozik, hogy felkészítse az emésztőrendszert a következő napra. Ha ekkor ébredsz fel, akkor az a gyomrodban keletkező irritáció miatt lehet, de epeproblémák is állhatnak a háttérben. Csökkentened kell az olajos, zsíros ételek fogyasztását, de kerüld a vajat, a tejfölt és csokoládét is egy darabig.

3. 1-3 ÓRA KÖZÖTTI ÉBREDÉS

Ez az az időszak, amikor a szervezetben végbemegy a méregtelenítés és a regeneráció. Ilyenkor dolgozik a máj, amely a méreganyagok vérből való eltávolításán, lebontásán dolgozik. Fogyassz zöld fűszernövényeket: petrezselymet, avokádót, fokhagymát, citrusféléket, és fontos, hogy keress fel egy orvost, aki majd előírja a szükséges vizsgálatokat.

4. 3-5 ÓRA KÖZÖTTI ÉBREDÉS

Ezen órák között regenerálódik a tüdő, és felszabadulnak az oxigéntartalékok. Ha mindig felébredsz, akkor lélegezz mélyeket és egyenletesen, mert ez segít, hogy hamarább vissza tudj majd aludni.

5. 5-7 ÓRA KÖZÖTTI ÉBREDÉS

Ez a stressz és az idegrendszer miatt következik be, de közrejátszhat a vastagbélben kialakuló probléma, betegség is. A késő esti étkezés is állhat a háttérben, ezért reggel egyél inkább gyümölcsöt, valami könnyű, fehérjében gazdag fogást, és próbálj megnyugodni.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: buzzblog.eu

Facebook Comments Box