Nagyon megható pillanatok! A gyermekek nagyon szeretik a különböző énekeket. És ugyanígy szeretnek énekelni is. Például amikor a nagymama valami szépet, érdekeset énekel. Ez a kislány is ezt tette. Először csak hallgatta, amint a nagymamája énekel, de egy idő után elkezdett ő is énekelni! Ez hihetetlen érzelmeket váltott ki mindenkiben, aki a szobában jelen volt. …
Az emberi test 9 védekező rendszere! Én nem tudtam, hogy a csuklás is ezek közé tartozik…
Az emberi test egy rendkívül precíz eszköz, amely folyamatosan és megállás nélkül működik, emellett számos funkciót ellát. Az egyik ezek közül a védő-, védekező funkció. Ezek óvnak meg bennünket a negatív külső hatásoktól, amelyek árthatnak szervezetünknek. Most erről a kilenc védekező funkcióról lesz szó az alábbiakban. Érdemes végigolvasni! Az ásítás Néha az agyunkat is hűteni …
12 szobanövény, amelyek a lakás legárnyékosabb pontján is jól érzik magukat és alig igénylik a törődést!
Azok a szobanövények amelyeket ma szeretnénk bemutatni nektek, igazi kincsek lehetnek egy olyan helyiségben, ahol kevés a fény. Ezek a növények nem a virágaikkal, hanem a leveleikkel nyerik el a tetszésünket. Az árnyékos helyet szeretik és nem igényelnek túl sok törődést. Zebralevél Ennek a növénynek a nagyméretű levelei elragadóak. Ne tegyük olyan helyre ahol a …
Ezzel a módszerrel szabadultam meg a mosógépben lévő vízkőlerakódástól! Szinte ingyen van és remekül tisztít!
A mosógép minden háztartásban megtalálható. Használatával időt spórolunk és megkönnyíti a munkánkat, ezért vigyáznunk kell rá, hogy évekig jó állapotban maradjon. Vannak olyan városok ahol a víz kemény, ezért a mosógépet is tisztítanunk kell, hogy eltávolítsuk a vízkőlerakódásokat. Ma szeretnénk bemutatni nektek egy olyan módszert, amelynek alkalmazása évente háromszor elegendő ahhoz, hogy megtisztítsuk a mosógépet. …
Vizsgáld meg a tenyereidet! Csodás dolgot fedezhetsz fel!
Nem kell hinned a tenyérjóslásban ahhoz, hogy a következő módszert kipróbáld! A szívvonalak segítségével ugyanis pontos jellemzést kaphatsz személyiségedről, ebben pedig fontos szerepe van a két tenyéren lévő szívvonalak egymáshoz viszonyított elhelyezkedéséről. Ha összeteszed a két tenyeredet, láthatod, hogy a bal és a jobb tenyereden lévő szívvonalak egymás felett vagy pontosan egy vonalban helyezkednek-e el. …
Volt itthon 4 kg eper, egy kis idő múlva elkészült belőle a palackba zárt csoda! Így készítettem el életem legfinomabb eperlekvárját
Ha szeretnéd egész évben felhasználni az epret, érdemes lekvárt főzni belőle. Az eperlekvár valódi csoda, ami minden süteményt megédesít. Ha eddig még nem készítettél belőle lekvárt, érdemes kipróbálnod. Hozzávalók 4 kg eper, 1 kg cukor, 1 mokkás kanál citromsav, késhegynyi nátrium-benzoát befőzési tartósítószer. Elkészítés Az epret megmosom, kicsit szétnyomkodom, egy fazékba 4 kg eperhez tettem 1 …
A pattanások és mitesszerek nem csúfítják többé a bőröd, ha ezt kipróbálod
A bőrünket sokszor mitesszerek és pattanások csúfítják. Ez azt jelenti, hogy a bőr pólusai el vannak tömődve, ezért alakulnak ki a pici fekete pontok és az olykor nagyon csúnya pattanások. A bőrproblémákat jól kezelhetjük természetes módszerekkel, mivel ezek nem irritálják az érzékeny bőrt sem. Természetes arctisztító Vizezzük be az arcunkat és gy kevés őrölt tengeri …
Ez a dolgos férj nem akart íróasztalra költeni, ezért inkább elkészítette ő maga! Jobb lett mint a boltokban kapható
Nehéz olyan bútort találni, amelynek a mérete tökéletes és eközben még az ízlésünknek is megfelel. Ha olyan íróasztalra vágysz, amely illik a lakásodhoz és nem is kerül sokba, akkor a legjobb, ha te magad készíted el. Ma megmutatjuk, hogyan kell néhány egyszerű alapanyagból íróasztalt készíteni. Egy kreatív férj ötletes íróasztalt készített, ami elfér a szobában …
Fantasztikus tárkonyos borjúleves – garantáltan sikere lesz
Mostanában bármit főzök tárkonyos leves lesz belőle… van benne igazság… 🙂 Aminek a legjobban örülök, hogy így még a gyermekeink is megeszik! Hozzávalók 30 dkg borjúhús, vagy sovány sertéshús, 2 darab sárgarépa, 2 db gyökér, 2 db burgonya, kisebb zeller, 1 fej vöröshagyma, 2 tojás, bors, ecet, tárkonylé. Elkészítés Úgy kell elkészíteni a levest, hogy …
Így oldhatod ki leggyorsabban a húgysavat a testrészeidből, hogy megszűnjön a köszvény és az ízületi fájdalom
A köszvény egy kóros állapot. Duzzanatot, merevséget és súlyos fájdalmat okoz, akár pár óra alatt. A fő oka a nagy mennyiségű húgysav, amely kemény kristályokban rakódik le a ízületekben. Emelkedett húgysavszint a vérben isis kimutatható, ez az úgynevezett hyperurikaemia. Azonban a hyperurikaemiás emberekben nem mindig alakul ki a köszvény. Ha a vesék nem képesek a húgysav lebontására, …